MinaVidi

BalatonKids

Hazánk egyik legszebb főtere egy tó

2020. július 17. 08:02 - MinaVidi

A tapolcai Malom-tó

Kevés város büszkélkedhet azzal, hogy főterének (pontosabban városközpontjának) legnagyobb részét egy tó foglalja el. Tapolcának persze nem ez az egyetlen csodája, de aki végigjárta a Malom-tó környékét, biztos, hogy rabul ejti a látvány. 

img_20200712_195120.jpg

A tapolcai Malom-tó környéke már a Kr.e. 5. évezredtől lakott volt, és a Tapolca patakot már a rómaiak felduzzasztották. A település szláv eredetű neve is e vízhez köthető, hiszen melegvizet jelent. 18 fokosan tör fel, ezért még télen sem fagy be, azt az egy évet kivéve, amikor mégis befagyott a tó. Ez a bakonyi bauxitbányászatnak volt köszönhető, amikor a leszivattyúzott karsztvíz miatt majdnem elapadt a forrás. Most azonban szerencsére erről szó nincs, ezért télidőben is vidáman lubickolhatunk. Igaz, csak egyszer egy évben: az immáron hagyományos szilveszteri csobbanáskor. Addig engedjük át a tavakat a halaknak. A kristálytiszta vízben van belőlük elég.   

img_20200712_195247.jpg

A középkorban már a tó környéke volt a város központja, erről tanúskodnak a középkori eredetű házak is a tó környékén. 

img_20200712_195157.jpg

A tó körüli szépen gondozott parkban megtaláljuk Tapolca nagy szülöttének, Batsányi Jánosnak a szobrát (a járványveszélynek megfelelően szigorúan maszkban :-)) A felvilágosodás egyik legnagyobb magyar költője nemcsak itt született, de a betűvetést is itt tanulta a népiskolában, ami az egyik legrégebbi a Dunántúlon. További részleteket erről a Városi Múzeumban találunk. 

img_20200712_195041.jpg

A Malom-tavat, amint a neve is mutatja, azért duzzasztották fel, hogy aztán kihasználják erejét: már az Árpádok idején is volt itt malom. A ma is látható impozáns épületet a XIII-XIV. században építették, jellegzetessége, hogy az alsó szintet, ahova a legszebb köveket rakták, nem vakolták be. 

img_20200712_195102.jpg

A látványos kerék már régóta csak dekorációs célokat szolgál, már a múlt században is turbina hajtotta a malmot. 

img_20200712_195138.jpg

A vízesést elhagyva sétánkat a Kis-tó mentén folytatjuk. 

img_20200712_195003.jpg

A gyerekek hangulatos fahídon düböröghetnek át. 

img_20200712_194946.jpg

Szerelemlakatok mutatják a hely romantikáját és népszerűségét. 

img_20200712_194901.jpg

A Kis-tavat egyébként nem a látvány miatt duzzasztották fel, hanem azért, hogy egy másik malomépületet szolgáljon ki. Ennek helyreállítása éppen most zajlik. 

img_20200712_194844.jpg

img_20200712_194825.jpg

Érdemes azonban továbbsétálni, mert a patakpart igazán mesebeli látványt nyújt. 

img_20200712_194748.jpg

img_20200712_194805.jpg

Ha pedig visszasétálunk, érdemes megpihenni még egyszer a Malom-tó partján, akár beülni egy ebédre vagy kávéra a tóparti vendéglők egyikébe, hogy még tovább élvezhessük ezt a varázslatos mediterrán hangulatot. 

img_20200712_195022.jpg 

Mit érdemes még a környéken felfedezni? 

Ha tetszett, amit olvastál, gyere, és csatlakozz MinaVidi Facebook  vagy Instagram oldalához, vagy barangolj a blogon tovább, mert találsz egy csomó ötletet balatoni kirándulásokhozcsaládi barkácsolásokhozegyütt töltött időhözmeséléshez és úgy általánosságban a balatoni hangulathoz, életérzéshez.   

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://minavidi.blog.hu/api/trackback/id/tr5015995988

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2020.07.17. 21:51:57

Abszolút építészeti bravúr a tér.
Egyrészt tényleg gyönyörű a kompozíció (nincsenek olyan stíluselemek (leginkább nincsenek modern épületek) amelyek nagyon ütnék egymást), másrészt turisztikailag funkcionális, azaz remek helyek vannak ahol ki lehet ülni. Gyanítom nem csak a turisták de a helyiek is biztos jól érzik magukat. Kevés városnak van ennyire szép és élvezetes központja.

Viszont a legnagyobb bravúr a külvilág (vagyis maga a város) kiszűrése, mivel bármerre hagytam el, valami nem túl szívderítőbe botlottam (ez volt bő 10 éve, mondjuk, lehet azóta javult a helyzet).

MinaVidi 2020.07.18. 07:27:32

@Ződ2000: Bevallom, átutazóban épp csak azért álltunk meg, hogy a tavat megnézzük, ezért nem tudok sokat a külvilágról, de a FB kommentek alapján eléggé a tó köré csoportosul továbbra is az igazi látvány.

David Bowman 2020.07.18. 14:43:50

@Ződ2000: Azért a napelemek elég rondák.