MinaVidi

BalatonKids

Flavius forrása

2020. június 14. 06:49 - MinaVidi

Hévíz legendája Szántó Endre nyomán

Nagy Theodosius császár gyerekkorába visz ez a legenda, a mai Fenékpuszta (Keszthely) vidékére, amit Valcumként ismertek a rómaiak. 

img_20191227_200550.jpg

A dajka fájó szívvel nézte a gyermeket. Míg más gyerekek vidáman szaladgáltak a római villa átriumában, a kis Flavius szomorúan üldögélt a szökőkút kőpárkányán, és sóvárgó szemmel nézte őket. Fél lába béna volt, háta is görbe, tudta, sosem játszhat velük. És ami még jobban fájt neki, tudta, hogy sosem léphet imádott atyja nyomdokaiba. Pedig Flavius Theodosius I. Valentinianus császár nagy hadvezére volt. Bölcs stratéga, kemény katona, de légiói mégis rajongtak érte, a világ végére is követték volna. De a kis Flavius, ki nevét és éles eszét is örökölte apjától, sosem lehet katona ezzel a csenevész testtel. Bánkódott is eleget a dajka, ki sajátjaként szerette őt. Igaz, ő nem katonának szerette volna látni. Csak boldognak.

Egy napon az idősebb Flavius újabb csodahírrel tért haza. Kipróbáltak már ezer kenőcsöt, gyógymódot, elhozattak a Római Birodalom legeldugottabb zugaiból is mindenféle varázslót, kuruzslót, kiben a legcsekélyebb reményt is látták, de eddig semmi és senki sem segített. Mégis minden újabb szalmaszálba belekapaszkodtak. Most is egy újabb csodás gyógyulásról kapott hírt Flavius, és ismét feléledt a remény.

  • Pannoniából, Valcumból tért most haza egy katonám, kinek gyógyulásában már nem bíztunk súlyos sérülései után. És most újra a légióm katonája! – mesélte feleségének.

Így hát a család elindult Valcumba. A hosszú út után fáradtságuk ellenére is gyönyörködve nézték a mesés pannon tájat. A Pelso zöldeskék vizét, a szőlővel borított szelíd lankákat, gyümölcsösöket, a vadregényes erdőkkel borított hegyeket.

Másnap első útjuk a mocsárba vezetett, hol a gyermek gyógyulását remélték. Katonák mesélték, hogy először az tűnt fel nekik, hogy fáradt, öreg szarvasok, őzek fürödnek a mocsár vizében, s megújulva lépnek ki. Aztán a katonák is kipróbálták, s náluk is bevált.

De a kis Flaviuson ez sem segített. Hiába áztatták az iszapban vézna kis testét, hiába áldozott minden nap apja Apolló oltárán, hiába könyörgött anyja a többi istenhez, nem történt változás.

A dajka azonban nem hitt a római istenekben. Ő már tudta, hogy egy igaz Isten van csak, ki egyetlen fiát küldte el, hogy megváltsa a világot. Összeszedve minden bátorságát, megvallotta ezt gazdáinak. A dajka legnagyobb meglepetésére Flavius egyáltalán nem bánta ezt. Ő is hallott már ezt-azt az új galileai istenről, és szeretett kisfiáért bármit megtett volna. Így aztán együtt imádkoztak Krisztus Urunk édesanyjához.

  • Szűz Mária, Isten anyja, áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! Ő meggyógyított sántát, bénát, vakot, kérd meg hát, hogy ezen a fiúcskán is essen meg csodálatos szíve, és gyógyítsa meg az ő még nagyobb dicsőségedre!

A dajka könnyei patakzottak, a szíve lángolt, miközben a kisfiúért imádkoztak.

S láss csodát! Másnap a mocsár közepén melegvízű forrás fakadt. A forrás lassan tóvá duzzadt, s onnantól a kis Flavius ebben a tóban fürdött. És ekkor megtörtént a várva várt csoda! A kisfiú napról napra jobban mozgatta a lábát, háta kiegyenesedett.

A kis Flavius teljesen felgyógyult, s csakhamar atyja nyomdokaiba lépett. Huszonkét évesen már Britanniában, majd a Rajnánál harcolt apja mellett. Huszonhét évesen pedig önálló parancsnokként állította meg Pannoniában a Dunán átlépő ellenséget.

379-ben Flavius Theodosius Augustus néven a Római Birodalom császárává koronázták, egy évvel később államvallássá tette a kereszténységet. Nagy Theodosiusként is ismeri a történetírás. 

A forrásból fakadó tó, a Hévízi-tó pedig azóta is gyógyulást kínál sok betegnek.

img_20200130_101004.jpg

Ismerd meg a többi Balatoni legendát, amit összegyűjtöttem (vagy írtam :-)), és gyere vissza jövő vasárnap, mert vasárnap a Minavidin mesevasárnap, és hozom a következőt! ;-)

Ha tetszett, amit olvastál, gyere és csatlakozz MinaVidi Facebook  vagy Instagram oldalához, ahol további ötleteket találsz, balatoni kirándulásokhozcsaládi barkácsolásokhozegyütt töltött időhözmeséléshez és úgy általánosságban a balatoni hangulathoz, életérzéshez. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://minavidi.blog.hu/api/trackback/id/tr3615806426

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.