MinaVidi

BalatonKids

A csodatévő tó titka

2020. március 15. 06:12 - MinaVidi

A Hévízi tó legendája - Lipták Gábor nyomán

Miért van rabságban a szép Pethő Klára Tátika várában? Kiszabadul-e onnan? Végre leülhet-e a Balaton partjára? A mai meséből mindez kiderül...

img_20200129_204052.jpg

Klára ábrándozva nézte a messzi távolt. Kis toronyszobájából olyan reménytelenül elérhetetlennek látszott a Balaton zöld vize. Pedig mennyire, de mennyire szeretett volna a partján sétálni! Belemártani kezét hűs vizébe, hallgatni a hullámok csobogását… De tudta, ez sohasem lesz számára lehetséges. Édesanyja halála után apja még jobban bezárkózott, féltette, óvta leányát, sehova sem mehetett Tátika várából. Drága kelmékkel, selyemmel, bársonnyal tette otthonossá lakosztályát, ékszerekkel, vagyont érő csecsebecsékkel halmozta el, hogy kedvében járjon. De mégiscsak kalickában érezte magát Klára. Még ha aranykalickában is. Egy könnycsepp gördült végig bájos arcán, ahogy kinézett ablakából. De már le is törölte elszégyellve magát, hiszen édesapja mindent megtett érte, ami lehetséges…

Rezi Sándor, Csobánc várkapitánya elgondolkodva sétált az erdőben. Messzire ment saját várától, de mióta egyszer meglátta azt a tündért Tátika várának tornyában, egyre többet járt erre. Az erdő sűrűjéből leste a leányt, aranyhaját, ábrándos kék szemét, hófehér bőrét. Tudta már, hogy régi ellenségének, a vár urának a lánya, s Klárának hívják. De azt is tudta, hogy a vén Pethő bezárva tartja a lányt, senki a közelébe sem mehet öreg dajkáján kívül.

Gondolataiból rémült kiabálás rázta fel. Öles léptekkel indult a hang irányába, és ahogy egy tisztásra ért, hatalmas szürkefarkassal hadakozó parasztembert vett észre. Előkapta vadásztőrét, és rátámadt a farkasra. Az meglepődött a váratlan támadástól, elengedte az öregembert, és Sándor felé fordult. Sándor tőrével, a parasztember botjával ütötte, vágta a farkast, míg nem az feladta a harcot, és vinnyogva elszaladt.

- Jól van, öregapám? – kérdezte Sándor, ahogy a parasztemberhez fordult.

- Jól vagyok, fiam – válaszolta az öregember, s próbálta a harcban megtépázott ruháját rendbehozni – Mivel hálálhatnám meg nagy jóságodat? – majd végignézett úri öltözékén - Ki látott már ilyet: egy ilyen nagy uraság egy magamfajta szegény segítségére siessen!

- Ember vagyok, öregapám - mondta szelíden Sándor.

- Derék ember vagy - helyeselt az öreg.

Sándor búcsút vett tőle, s ment tovább. Pár perc múlva már el is feledte, mert ismét Klára körül jártak gondolatai. Addig-addig, míg végül dúlt lelkével egy szeles áprilisi vasárnapon felvágtatott a várba a vén Pethőhöz. 

Meglepődve fogadta az öreg, hát még hogy meglepődött, amikor leánya kezét kérte!

- Jól van, fiam, hát nézzük, férfi vagy-e! – s leültette asztalához, itallal kínálta.

Késő estig ittak, mulattak, beszélgettek, próbálták felidézni az ősi ellenségeskedés okát. Végül Pethő kardot rántott.

- Vívjunk meg, s ha legyőzöl, tiéd a leányom keze!

Nem tartott sokáig a kardvívás. Csobánc várkapitánya fiatal volt, erős, meg sem kottyant neki a nehéz somlói bor. Pethő Gábor viszont alig állt a lábán. El is esett. Sándor az asztalhoz támogatta.

Az öregember zokogva borult az asztalra.

- Ilyen fiam kellett volna, hogy legyen!

- A fia leszek, csak adja hozzám Klárát! – mondta Sándor hevesen.

- Nem adom, fiam! Nem akarom tönkretenni az életedet. Keresd máshol a boldogságodat!

- Miről beszél, apámuram?

- Tudd meg fiam, hogy azért zárom el az én Klárámat, mert nem tud járni. Kisleány volt még, amikor egy szörnyű betegség támadta meg, és soha többé nem tudott lábra állni.

Sándor szívében azonban olyan hevesen lobogott már a szerelem lángja, hogy így szólt:

- Nem bánom én, ha ölben viszem is haza Csobáncra! Nélküle nem tudok élni!

Pethő látva elszántságát, felvezette a toronyszobába. És ott ült a szépséges leány, kit annyiszor meglesett már! Most végre közelről látta arany fürtjeit, égkék szemét, s látta, hogy hófehér bőrét pirosra festette az izgalom. Klára magányos óráiban sokat ábrándozott egy deli vitézről, aki eljön őérte, és kiszabadítja rabságából. És íme! Itt áll az ifjú! Pontosan olyan, mint álmaiban: dús barna haja vállát verdeste, délceg termetével jóval apja fölé magasodott, ragyogó fekete szemében a szerelem lángja lobogott. 

Sándor térdre esett a leány előtt, óvatosan fogta meg gyenge fehér kezét, alig merte érinteni, mintha félt volna, hogy eltűnik a tündér, ha hozzáér. Szemét is alig merte ráemelni, amikor megkérte kezét. A leány halkan rebegte az igent.

Felpezsdült Tátika és Csobánc vára: lázas készülődés kezdődött. Hímzőasszonyok késő éjszakáig dolgoztak Klára kelengyéjén, Sándor pedig a rideg vártornyot próbálta berendezni, hogy asszonyát fogadhassa benne. A nagy sürgés-forgás közepette egy napon hangos veszekedésre lett figyelmes a várudvaron. Mikor megtudakolta okát, jelentették neki, hogy egy öreg paraszt várja a várudvaron, és hiába próbálták elzavarni, tapodtat sem mozdul, ragaszkodik hozzá, hogy a várkapitánnyal beszéljen. Amikor Sándor lement hozzá, látta, hogy az az öregember jött várába, kinek életét megmentette korábban a farkastól. 

- Nagyuram, hallottam, hogy eljegyezted Pethő Klárát, és hallottam azt is, milyen betegség kínozza őt. Én pedig végre meghálálhatom nagy szívjóságodat. Tudd meg, hogy van remény mátkád gyógyulására! Nem messze innen a fenyőerdőben van egy csodálatos vízű tó. Nagyurak messzi földről hoznak maguknak orvosdoktorokat és csodaszereket, de nekünk nincsen ilyenre pénzünk. Hát a természethez fordulunk gyógyulásért. Fürödjön meg mátkád három hétig minden nap a tó vizében, és meglásd, saját lábán fog a templomba lépni!

Sándor szaladt a hírrel a vén Pethőhöz, aki hitte is, nem is, de bármilyen szalmaszálba belekapaszkodott volna imádott leánya gyógyulásáért. Pár nap alatt felépítettek egy takaros kis fürdőházat, Klára pedig minden nap megfürdött a tó vizében. 

És láss csodát, három hét múlva nem volt szüksége dajkája segítségére, hogy kilépjen a partra. 

Volt nagy öröm Tátika és Csobánc várában! Sándor azonnal lóra pattant, s amikor megérkezett, Klára boldogan szaladt mátkája karjaiba. A várkapitány forrón átölelte, majd lovára ültette, s levitte a Balaton partjára. Klára pedig leült a partra, kezét bemártotta a zöld színű habokba, és együtt hallgatták a hullámok csobogását...

Elmúltak a régi idők, Tátika és Csobánc vára már csak romantikus rom maradt, Pethő Klára és Rezi Sándor szerelme is a múlté, történelemkönyvek és legendák őrzik csak emléküket. De a csodatevő tó azóta is hívja a betegeket, egészségeseket, s a tornyos fürdőházakban, a vízililiomok között százak, ezrek keresik a gyógyulást. Most már Hévízi tó néven...

img_20200130_101004.jpg

 Ismerd meg a többi Balatoni legendát, amit összegyűjtöttem (vagy írtam :-)), és gyere vissza jövő vasárnap, mert vasárnap a Minavidin mesevasárnap, és hozom a következőt! ;-)

Ha tetszett, amit olvastál, gyere és csatlakozz MinaVidi Facebook  vagy Instagram oldalához, ahol további ötleteket találsz, balatoni kirándulásokhoz, együtt töltött időhöz, meséléshez és úgy általánosságban a balatoni hangulathoz, életérzéshez. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://minavidi.blog.hu/api/trackback/id/tr815480282

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.