MinaVidi

BalatonKids

Filléres ötletek iskolai adventi vásárra

2019. december 05. 06:21 - MinaVidi

Az iskolai adventi vásár minden anyuka kedvence, hiszen kinek ne lenne ideje arra a decemberi őrületben, hogy kedves apróságot gyártson, ami persze kelendő is, hiszen az osztálypénzt gyarapíthatja vele. Amúgy miért nem lehet befizetni pár ezer forintot inkább?  Anyukáink tehát végtelenül lelkesek, és nekilátnak feltúrni a Pinterestet néhány kapós ötletért. Segítségként mi is megosztunk párat, amik végtelenül egyszerűek, alapanyag-szegények, ezért fillérekbe kerülnek, de annál látványosabbak. 

img_20191201_132321.jpg 

Kavics-baglyok

Ezek a bűbájos baglyok nem igényelnek mást, mint két lapos kerek-ovális követ, egy gallyat és festéket. Baglyainkat lealapozzuk, majd jöhet rá a két szem, sál és sapka filctollal (mi Molotov filctollakat használunk, mert jól fednek és tartósak). Esetleg lehet egy kis pompomot is ragasztani bojtnak. Ez lehet sima fehér vatta, nekünk korábbi kreatívkodásainkból maradt egy kis nemezelésre szánt gyapjúanyag, ebből készültek a sapka színéhez passzoló pompomok.

Az alap lehet fakorong, de akár egy egyszerű kartonlap is. Erre ragasszuk két baglyunkat, "testük" alá egy gallyacskát, a tetejére pedig mehet az akasztó, ami esetünkben egy karácsonyi szalag. Kész is!

img_20191201_130537.jpg 

Kavics-rénszarvas 

A rénszarvas és közülük is kiemelten Rudolf immár Magyarországon is fontos szimbóluma lett az ünnepkörnek. Ha nem is a karácsonynak, hanem a Mikulásnak: melyik gyerek ne gondolna rögtön az égi szánra és sok-sok csokira, ha meglát egy piros orrú rénszarvast? Kavicsunkra tehát ragasszunk valami pirosat. Mi egy szétszakadt műanyag lánc piros gyöngyeit használtuk fel, de lehet az egy apró piros pompom, kreatív boltokban lehet ilyet kapni. Aminthogy kész forgó szemeket is, nekünk azonban pont nem volt ilyen kéznél, boltba lusták voltunk menni, így a szemeket inkább megfestettük. Szarvként pár diófagallyacskát ragasztottunk az alapra, és rénszarvasunk is elkészült!

img_20191201_132609.jpg 

Angyalka kagylókból

Következő darabunkhoz azért kell némi alapanyag, de ha esetleg voltunk nyáron tengerparton, talán ez sem fog gondot okozni. Egy nagyobb kagyló angyalkánk teste, kisebb kagylókból készül a szárny és a karok, fagyöngy pedig a feje. Hajunk az előbb említett nemezgyapjúból készült. Azért ha a gyerekre bízzuk az arcot, előfordulhat, hogy kicsit ijesztő lesz a végeredmény. :-D

img_20191201_131712.jpg 

Városkép

Kifinomultabb, és kicsit bibelődősebb darab ez a téli városkép. Alapunk ebben az esetben is fakorong, és ezúttal háncsdarabokat festettünk meg, majd rajzoltunk rá ablakokat. Így készült el bájos téli városkánk. Egy kis csillámmal persze ezt is gyerekkompatibilisebbé lehet tenni (tavaly árusító anyukától kaptuk az utasítást, hogy minden legyen csillogó, mert az a legkapósabb).

 img_20191201_125830.jpg

Ezek a darabok, mivel minimális az alapanyagszükségletük, sorozatgyártásra is kiválóan alkalmasak, ezért akár komoly összeggel gyarapíthatjuk az osztálypénzt!

Jó kreatívkodást!

img_20191201_133356.jpg

Ha tetszett, amit olvastál, gyere és csatlakozz MinaVidi Facebook  vagy Instagram oldalához, ahol további ötleteket találsz családi barkácsolásokhoz, együtt töltött időhöz, meséléshez és balatoni programokhoz!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://minavidi.blog.hu/api/trackback/id/tr6815318644

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.