MinaVidi

BalatonKids

Betyárszerelem

2019. szeptember 15. 07:15 - MinaVidi

Eötvös Károly nyomán

Répa Rozi és Sobri Jóska legendás szerelmét hoztam ezen a szép napos mesevasárnapon.

img_20190914_204524.jpg 

Répa Rozi eredeti nevét talán ő maga sem tudta. Lángoló vörös hajáról, nem kevésbé lángoló vörös szeplőiről kapta nevét. 

Így ismerték a malomban is, ahova elszegődött cselédnek. Zsellérgyerek volt, családjának nem volt sok választása, egész kis korában odakerült, s ott is nőtt fel. Ahogy pedig felnőtt, bizony sok legénynek megakadt rajta a szeme. Hanem a leánynak éles volt a nyelve és gyors a keze, ha valaki nem illendően közeledett valaki feléje.

Mondta is neki a molnár atyai szóval:

- Vigyázz, leányom, bajod lesz még ebből! 

Így is történt.

Egy alkalommal az uraság rokona érkezett a malomhoz, s bizony megakadt a szeme a takaros leányon. Csábítgatta szép szóval, majd hogy Rozi rá sem hederített, meg is ragadta. Rozinak sem kellett több! Akkorát lökött rajta, hogy nekiesett a malomkeréknek. Csak a csoda mentette meg attól, hogy halálra ne zúzza magát. Vagy talán Rozi őrangyala...

Lett is nagy ribillió azon nyomban! Összeszaladt mindenki a malomból, csitítgatták az uraságot, borogatták sebeit. Az meg átkozódott, s szidta Rozit, elmondta mindennek, miközben szegény leány egyre csak zokogott. Végül el is menekült a közeli csárdába. Ismerték ott jól, hiszen sokszor küldte a molnár borért, s most is azt hitték ezért jött.

- Hol a korsód, Rozi?

Rozi pedig sírva, remegve mesélte el, mi történt vele. 

- Mi lesz most velem? A malomba vissza nem mehetek, szüleim már nem élnek, a faluban sem maradhatok, meggyalázták a nevem.

A kocsmárosné jószívű teremtés volt.

- Maradj itt Rozi, holnap majd csak kitalálunk valamit! Pihenj most le, nyugodj meg!

Így Rozi ott maradt, de pihenni már nem tudott. 

Betyárok érkeztek a csárdába. Nem is akármilyenek! Maga, a legendás Sobri Jóska!

Hét vármegyében rettegték nevét. Pedig aki szegény volt, annak nem volt félnivalója tőle. Sokan menekültek akkor a katonaság elől, s a Bakony sötét erdeiben találtak menedékre. Legtöbben jobb híján betyárnak álltak, s a betyárok nem bántották a maguk fajtáját. Hanem az uraságoknak bizony volt félnivalójuk! Aki nyúzta, kihasználta jobbágyait, biztos lehetett benne, hogy nem lesz nyugodt útja Veszprém vármegye útjain!

- Mi ez a nagy csend itt, kocsmáros uram? - dörögte félelmetes hangján Sobri Jóska - Nincs itt senki rajtad kívül?

- Nincs bizony. Csak magam vagyok, az asszony, meg egy szegény cseléd a malomból. 

- Miféle cseléd? 

- Egy leány, kinek az uraság miatt el kellett menekülnie.

- No, küldd csak ide azt a leányt!

Szegény Rozi sem élő nem volt, sem holt, mikor beküldték Sobri Jóska elé. De milyen nagy volt a meglepetése, amikor marcona, szakállas vénember helyett - amilyennek a betyárvezért képzelte - egy villogó szemű, délceg legényt látott.

- Ki bántott, szép húgom? Kocsmáros uram azt mondta, menekülnöd kellett. Mi történt a malomban?

Rozi előbb remegve, majd később egyre jobban nekibátorodva mesélte történetét. Sobri Jóska hallotta is, nem is, egyre csak a kipirult arcot nézte, a rózsás ajkakat, a haragtól lángragyúlt szeplőket, a ragyogó tekintetet. Amikor Rozi befejezte történetét, így szólt:

- Ne félj, szép húgom, nem fognak bántani többet. Hanem most eredj, és segíts kocsmárosné asszonynak, hogy embereimmel legyen mit ennünk.

Szaladt is Rozi, hámozta a krumplit, szelte a répát, de bizony a gondolatai nem ott jártak, hanem bent a betyárok között, ott is a legdélcegebb körül. A kocsmárosné meg csak mosolygott magában, s nem szidta le a leányt akkor sem, amikor kiöntötte a vizet, felborította a vendőt, s belevágott az ujjába.

Amikor aztán végre álomra hajthatta Rozi a fejét, akkor sem tudott aludni.

De bizony Sobri Jóska sem. Addig addig forgolódott álmatlanul, míg végül felébresztette két legmegbízhatóbb emberét.

- Menjetek az uraság kastélyába, s addig ne gyertek vissza, míg levelet nem ír a rokon, hogy Rozi ártatlan. Ha pedig nem akar írni, mondd meg neki, hogy Sobri Jóska összes betyárjával fog odamenni, és addig veri, amíg élet van benne!

Korán kelt Rozi, hiszen úgysem nagyon tudott aludni, de akármilyen korán is volt, Sobri Jóska azonnal ott termett előtte.

- Tudsz-e olvasni, szép húgom? - s nyújtotta neki a levelet.

Rozi olvasta, olvasta, s ismét lángra gyúltak a szeplők, de most nem a haragtól, hanem az örömtől: tisztára mosták a nevét!

Sobri Jóska gyönyörködve nézte a leányt, majd így szólt:

- Rozi, visszakaptad a becsületed, mehetsz vissza a malomba is, ha úgy tetszik, de ilyen ügyes leányt biztos mindenhol szívesen fogadnak. De ha mégis úgy gondolod, gyere velem! Legyél mátkám, csillagom, vigyázó őrangyalom! Most még nehéz az életem, de csak vége lesz hamar ennek a betyárvilágnak, s akkor hites feleségem leszel!

Rozi irult-pirult, de rögtön igent is mondott, hiszen egész éjszaka másra sem tudott gondolni, mit a délceg ifjúra.

Lett nagy öröm a csárdában! Sobri Jóska emberi éppúgy örültek vezérük boldogságának, mintha bizony maguknak találtak volna mátkát!

Így került Répa Rozi a Billege csárdába, ami Sobri Jóska törzshelye volt. Cselédnek állt be, de a kocsmárosné inkább tekintette édes leányának, és jól ment a sora. Vőlegénye pedig hol elment, hol visszajött, de amikor ott volt, mindig a tenyerén hordozta, dédelgette, csókolgatta, s alig várták, hogy végre egybe kelhessenek.

- Rozim, Rozim, mindig vissza fogok hozzád jönni. Ha pedig egyszer nem jövök, akkor tudnod kell, hogy utolsó pillanatban is rád gondoltam! De börtönben, akasztófán ne keress, oda sosem fogok kerülni.

Nem is került oda Sobri Jóska. Amikor eljött utolsó nagy csatája a pandúrokkal és úgy körbevették, hogy már nem tudott menekülni, maga ellen fordította fegyverét.

Répa Rozi pedig egyre csak várta, várta. Jöttek mindenféle hírek, hogy felakasztották, hogy várbörtönbe került, de tudta Rozi, hogy ezek nem igazak. Sobri Jóska nem engedte volna magát elfogni!

Hanem amikor Sobri jó embere, Pap Andor jött a hírrel, hogy mi történt Lápafőnél, s hogy ott nyugszik a nagy hársfa alatt szerelme, Rozinak nem volt többé maradása a Billege csárdában. Útra kelt, hogy megkeresse vőlegénye sírját.

Soha többé nem látta senki. Hogy megtalálta-e a sírt, hogy a Balatonnak ment-e bánatában, vagy élt-e még azután, senki sem tudja.

Csak egy régi népdal őrizte meg emlékezetét:

"Répa Rozi - Billegében
Játszik a Sobri ölében"

 

Ismerd meg a többi Balatoni legendát, amit összegyűjtöttem (vagy írtam :-)), és gyere vissza jövő vasárnap, mert vasárnap a Minavidin mesevasárnap, és hozom a következőt! ;-)

Ha tetszett, amit olvastál, gyere és csatlakozz MinaVidi Facebook  vagy Instagram oldalához, ahol további ötleteket találsz családi barkácsolásokhoz, együtt töltött időhöz, meséléshez és balatoni programokhoz!

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://minavidi.blog.hu/api/trackback/id/tr8615067256

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.